Ugrás a tartalomra

A WOODCircle második transznacionális projekttalálkozója

2023.12.08.

2023. november 13-14. között a WOODCircle 6 projektpartnere, a FederlegnoArredo milánói helyszínén vitatta meg a projekt jelenlegi állását és tervezte meg a jövőbeli lépéseket.

Az Európai Unió által az Erasmus+ program keretében finanszírozott WOODCircle projekt célja egy, a faipari szakemberek körforgásos gazdaság területén megvalósuló képzésére irányuló online tanfolyam létrehozása.

A 2022 októberében indult projekt jelenleg félidejénél tart: a szakmai profil készségeinek, kompetenciáinak és ismereteinek meghatározása után a partnerek most a körforgásos gazdaság, a fenntartható anyagok, a körforgásos tervezés, valamint a hulladék- és erőforrás-gazdálkodás témáira összpontosíó online képzési anyagok létrehozásán dolgoznak.

A 2024. év elején megjelenő tanfolyam a  projektpartnerek 5 nyelvén (angol, olasz, spanyol, francia és magyar) kerül lefordításra, és az érdeklődők szabadon elérhetik majd egy erre a célra létrehozott platformon.

A projekt egy kísérleti szakaszt irányoz elő, amelynek során országonként legalább 25 diák (összesen 125 fő) teszteli majd az online tanfolyamot.

A milánói transznacionális partnertalálkozón megvitatott utolsó napirendi pont  magyarországi mobilitási  hét programjának tervezése, valamint a program résztvevőinek kiválasztására vonatkozó alapvető követelmények megvitatatása volt. A 2024 júniusára tervezett program legalább 20, 18-34 év közötti, az ágazatban való továbbképzés és karrierépítés iránt érdeklődő diáknak/fiatal munkavállaló bevonását célozza meg: a fiatalok a tananyaghoz kapcsolódóan közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek, lehetőségük lesz a tanfolyamon elsajátítottak elmélyítésére, valamint fa- és bútoripari üzemek és vállalatok meglátogatására.