Rólunk

Interjú Wilheim Gáborral, a Fabunió elnökével

Hogyan került a szakmába?

Mindenkinek azt mondom, hogy én diplomás fakukac vagyok, faipari egyetemen tanultam, Drezdában, ahová a véletlenek sora vitt el. Zseniális kőszegi gimnázium 4 év után sikerült a felvételi is, kijutottam Drezdába.

Kint oktatott egy magyar professzor az építész karon és ő megengedte, hogy behallgassak a belsőépítészekhez. Úgy jöttem haza, hogy egy Sopronban honosított faipari diplomám van és gyakorlatilag némi jártasságom belsőépítészetben.

Ilyen képzéssel milyen volt munkát keresni?

A minisztérium felajánlotta mint ösztöndíjasnak, hogy két munkahely közül választhatok: vagy a Tisza Bútorgyár - számomra a világvégén, Kőszeghez képest, vagy pedig Nagykanizsán a Kanizsa Bútorgyár, ahová az édesapám egyébként évtizedek óta szállított szövetet a munkája által. A döntés egyértelmű volt.

A Kanizsa Bútorgyárban megint csak szerencsés voltam, az akkori igazgatónak az volt a felfogása, hogy habár elvégeztem valami elméleti dolgot, de nem tudok még semmit a szakmáról, úgyhogy fél éven keresztül körbeküldött a gyárban. Egy-egy hónapot töltöttem minden szakmai területen. Elmentem tehát a famegmunkáló üzembe, a kárpitos üzembe, a kooperációs partnerekhez, és gyakorlatilag mindenhol szereztem olyan személyes kapcsolatokat a melósokkal, akik később rengeteget segítettek, amikor vezetővé váltam.

Akkor 1500-an dolgoztak a Kanizsai Bútorgyárban, csak egy példa: 130 fős tmk[1] csapat volt, ami ma elképzelhetetlen egy ilyen gyárban. Ezt követően lehetőségem nyílt arra, hogy a fejlesztésen bútortervezéssel foglalkozzak. Rengeteget dolgoztunk, hogy a BNV bútorkiállítására bejussunk, meg is van két nagydíj, amit a munkánk során szereztünk. 1977-ben kerültem ide, igazán kreatív időszak volt. 1985-ben első alkalommal hirdette meg az Iparművészeti Főiskola[2] a designmenedzser szakot. Úgy éreztem, ezt nekem találták ki. A diploma megszerzését követően kerültem a kereskedelmi igazgatói posztra. Műszaki beállítottságú létemre gyakorlatilag meg kellett tanulnom nem csak tényekről beszélni, hanem érzelmi dolgokat is közvetíteni.

Milyen változást hozott a rendszerváltás a bútorgyár életébe?

Egy export-partnerünknek köszönhetően kiprivatizáltuk a Kanizsa Bútorgyárból a kárpitos részleget, és ettől kezdve gyakorlatilag nyugdíjamig vezettem a Kanizsa Trendet, ami az ország egyik legjobb kárpitos bútorgyárává nőtte ki magát

Mi az, amire szakmai téren büszke?

Leginkább arra, hogy az a 450 ember, aki ebben a cégben dolgozott, az a barátom volt mind. Családias hangulatban tudtunk dolgozni, tudtam őket motiválni.

A másik amire büszke lehetek, hogy sikerült felépíteni az Andante márkát, 2004-re a célpiacunk, 64%-a ismerte és tudatosan kereste termékeinket az áruházakban.

A szakmai életben mit jelent a Fabunió? Milyen értékeket képvisel és milyen többletet jelent a tagoknak és a szakmának?

Magával a szövetséggel 2004-2005 körül kerültem kapcsolatba, habár a német tulajdonos ezt nem nézte jó szemmel. Akkoriban nagyon erős nagyvállalatok voltak tagjai a Bútorszövetségnek, és nagy unszolásra akkor én beléptem a Kanizsa Trenddel. Ez egy nagyon jó hangulatú, felszabadult, vidám társaság volt, még ha a piaci körülmények nagyon hullámzóak is voltak. És hát meg kell mondjam, én ott barátokat szereztem.

2010-ben vállaltam el az elnökséget, és azóta is elnök vagyok. A tavalyi nagy fegyvertényünk, hogy az Asztalos Szövetség és a Bútorszövetség úgy döntött, hogy jobb, ha Magyarországon ennek a pici iparágnak egy közös hangja van, ezért eldöntöttük, hogy egybeolvadunk, ez a folyamat elindult, ennek idén július-augusztus körül lesz vége, amikor a törvényszék bejegyzi az összeolvadást.

Miért fontos ez az összeolvadás?

A folyamat során találtuk ki az új nevet, ami magában hordozza az összetartozást, valamint a fa és bútor rövidítést is, ez már önmagában sokat elárul. Azért jó, mert szakmai társakkal tudsz leülni egy asztalhoz konkurencia-hangulat nélkül beszélgetni, lehetőségeket találni, ami segíthet a saját piaci fejlődéseden, olyan know-how-t tudsz összeszedni, amire máshol nem nagyon van lehetőség, hacsak nem drága pénzért megvásárolni. A Fabunió ez. Egy érdeklődő, nyitott figyelmű közösség.

A másik szempont, hogy így sikerült négy fő ágazatot kijelölni, hiszen az energiáink és az anyagi lehetőségeink korlátozottak: egyrészt a fiatalok utánpótlás-nevelésével, másrészt a tudásátadással, harmadrészt a design thinking ösztönzésével, negyedrészt a piaci lobbival foglalkozzunk.

Vannak népszerű konferenciáink, aktívan részt veszünk kiállításokon, a minisztériumok figyelnek ránk, kikérik a véleményünket.

Szinte minden faluban van egy asztalos, tehát az egész országot lefedjük a tevékenységünkkel, és szeretnénk, ha ez még hosszú évtizedeken keresztül így folytatódhatna.

Az interjút Fazekas Ildikó készítette

Fotó: Mohai Balázs

[1] tmk: tervszerű megelőző karbantartás

[2] Ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem