Ugrás a tartalomra

Design+Ipar Konnekt 2026: Ahol a kreatív koncepciókból piacképes termékek születnek

2026.11.04.

A DesignFest 2026 kiemelt szakmai napja, a Design+Ipar Konnekt november 12-én a KÉK-ben (Kortárs Építészeti Központ) hozza közös platformra a hazai és nemzetközi bútoripar, valamint a kortárs design legfontosabb szereplőit. A Magyar Bútor- és Faipari Szövetség programja a termékfejlesztést és a piaci szinergiákat helyezi a középpontba.

Fiókmustra: Közvetlen párbeszéd a hazai gyártókkal

Az inspiráló szakmai életutak mellett a Design+Ipar Konnekt networking programja, a 11 órakor kezdődő Fiókmustra gyakorlati lehetőséget is biztosít a tervezők számára. A zártkörű eseményen a résztvevők közvetlenül a hazai bútoripar meghatározó, komoly gyártókapacitással rendelkező cégeinek – köztük az Árkossy Bútornak és a Rákosy Glassnak – prezentálhatják terveiket.

A résztvevő gyártók kifejezetten nyitottak az újító koncepciókra és az ipari körülmények között gyártható, de egyedi látásmódot tükröző termékekre. A közel 30 éves múltra visszatekintő HOMM Bútor például L-alakú kanapék, moduláris rendszerek és kis terekbe szánt kárpitozott bútorok terveit várja, amelyeket üzemében akár már egy 3-5 darabos induló kisszériában is rugalmasan le tud gyártani. Az Árkossy Bútor pedig a robotizált CNC-technológiát és a precíz asztalos kézimunkát ötvözve keresi azokat a merész formákat és anyagkombinációkat, amelyek a prémium kategóriás egyedi gyártásban kelhetnek életre.

"Hozd el az ötletet akkor is, ha még csak egy vázlat!" – hangzik a gyártók közös üzenete. Egy nyílt szakmai beszélgetésből gyorsan kiderül, hogyan válhat egy kreatív koncepcióból valódi, a boltban álló, piacképes bútor vagy termék.

Résztvevő gyártók:

  • Alex Bútor (Dr. Karasszon Mihály)
  • Árkossy Bútor (Árkossy Tamás)
  • Balaton Bútor (Cser Anikó)
  • HOMM Bútor (Varkoly Zoltán)
  • Rákosy Glass (Rákosy Eszter)

Hagyomány és globális siker: Zanat és Sixay

A szakmai nap különleges nemzetközi és regionális sikertörténeteket mutat be, bizonyítva, hogy a tudatos értékválasztás és az etikus gyártás a világpiacon is versenyelőnyt jelent.

A bosnyák Zanat márka vezérigazgatója és társalapítója, Orhan Niksic személyesen hozza el egy négy generációs, hagyományos kézi fafaragásáról ismert családi vállalkozás történetét. A Zanat hidat épít a kivételes tradicionális mesterségek és a modern bútortervezés közé, miközben úttörő társadalmi felelősségvállalási programot is működtet. A márka víziójára erőteljesen hatott Orhan Niksic korábbi karrierje: a Stanford Egyetemen végzett szakember évekig a Világbank vezető közgazdászaként dolgozott, és több mint 200 millió dolláros fejlesztési programokat irányított, mielőtt 2016-ban átvette a cég vezetését. A kulturális örökség megőrzése iránti elkötelezettségüket igazolja az általa alapított konjici Fafaragó Múzeum, amely elnyerte az Európai Múzeum Akadémia rangos Luigi Micheletti-díját (2022) és a Legjobb Szláv Múzeum díját is.

Hasonlóan az időtálló értékekre épít Szikszai László faipari mérnök 1995-ben alapított márkája, a sixay. A több mint 150 modellt jegyző alapító kizárólag tömörfából, természetes felületkezelő anyagokkal (AURO) készülő designbútorokat álmodott meg. A termékek az ergonómia, a funkcionalitás és az esztétikum tökéletes egyensúlyát nyújtják, finoman megmunkált részletekkel és selymes felületekkel. A Sixay nem követi a gyorsan változó trendeket; az "egyszer kell megvenni" filozófiát képviselve fenntartható és tartós értéket teremt. A márka, amelynek rendelésre készülő egyedi termékeit ma már több mint 120 partner forgalmazza (kiemelten a tudatos nyugat-európai, német és svájci piacon), számos rangos elismerést, köztük German Design Awardot, interior innovation awardot és Magyar Design Management Díjat is magáénak tudhat.

Az előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés követi majd Wilheim Gábor vezetésével.
Résztvevők: Árkossy Tamás, az Árkossy Bútor alapító ügyvezetője, Koralevics Rita, a Paper Up! alapító ügyvezetője, Szikszai László, a Sixay alapító ügyvezetője.

Friss hajtás – Fiatal bútor- és textiltervezők kiállítása

A program után 18 órai kezdettel az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményében, a Friss hajtás című kiállítás megnyitásával zárjuk szakmai napunkat. A tárlaton fiatal tervezők és asztalosok, textiltervezők mutatkoznak be termékeikkel és piacra érett prototípusaikkal

Tarts velünk Te is november 12-én!
Helyszín:
KÉK – Kortárs Építészeti Központ
Részletek: https://facebook.com/events/s/a-design-ipar-konnekt-2026-aho/1078190258535058/

Az esemény a  GINOP PLUSZ 3.2.3-24-2024-00103 támogatásával jön létre.